Elérhetőségi adatok

1055 Budapest, Szalay u. 7.
Telefon: 3119-800, 3311-773,
Telefax: 3117-867
e-mail: muk@muknet.hu
MÜK Számlaszám: 11784009-20603344

Végrendeleti nyilvántartási díj utalása
esetén: 10900011-00000009-63810001
számú számlára
Végrendeletek személyes benyújtása a
1054 Budapest, Szemere u. 8. szám alatti irodában.
Postán történő benyújtása:
1055 Budapest, Szalay u. 7.

Elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőség:
Magyar Ügyvédi Kamara
MUK
KRID: 131010762

Göncz Árpád

1922. február 10-én született Budapesten.
1939-ben a jogi egyetemre jelentkezett, az egyetemmel párhuzamosan az Országos Földhitelintézetben volt gyakornok. Azért ment jogásznak, mert akkoriban a jogi egyetem volt az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, amelyet egy hozzá hasonló szegény értelmiségi családból származó diák is elvégezhetett, elviselhetetlen anyagi terhelés nélkül. 1944-ben jogi doktorátusát a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte.

1. oldal

1944 februárjában hívták be katonának. Göncz Árpád a magyarországi ellenállás részét képező Teleki Pál Munkaközösség tagja volt, kapcsolódott a Györffy-kollégiumhoz, Bajcsy-Zsilinszkyhez és köréhez, illetve a munkásmozgalmakhoz is, majd csatlakozott az ellenállás egyik szervezetéhez, a Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics zászlóaljához, amelynek egyik vezetője lett. Egy rajtaütés során átlőtték a combját, a bevonuló oroszok fogságba vetették, de sikerült megszöknie a szovjet fogságból.

1942-től az Országos Földhitelintézet jogásza volt. 1945-ben lépett be a Független Kisgazdapártba. Először a párt ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúság budapesti tagozatának elnöke és a Nemzedék című hetilap felelős szerkesztője (1947-1948) lett. Később a párt parlamenti csoportjának titkára, 1946-tól a párt főtitkárának, Kovács Bélának személyi titkára volt 2 évig.

1948-ban, a kisgazdapárt teljes felszámolásának idején Göncz Árpádot három hétig tartották fogva a Katonapolitikai Osztályon, folyamatos kihallgatásokkal. Az FKgP feloszlatását követően, 1948-ban állását elvesztette, előbb segédmunkásként, majd 1949-1951 között autogénhegesztőként és csőlakatosként dolgozott az Április 4-e Gépgyárban. 1951-től 5 évet dolgozott talajvédelmi technikusként a Talajjavító Vállalatnál, majd üzemszervező agronómus és irányító tervező volt az AGROTERV-nél. 1952-ben beiratkozott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahova négy évig járt.

1956-ban, a forradalom alatt - régi kisgazdapárti kapcsolatainak köszönhetően - a Parasztszövetségben kapott munkát. Fegyveres harcban nem vett részt, de gyakran tárgyalt a parlamentben a kormánytagokkal és a felkelőkkel. November 10-én egy újságíró ismerőse tájékoztatta, hogy az indiai követség szerint az indiai kormány felajánlotta segítségét, közvetítőnek ajánlkozna a magyar kormány és a nyugatiak, illetve Moszkva között. Göncz Árpádnak jutott az a feladat, hogy közreműködjön a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében és az indiai követségre juttatásában. Göncz Árpád Bibó Istvánt kereste fel, aki a magyar kormány nevében tervezetet írt, amely Magyarország nemzetközi helyzetére (semlegesség, orosz csapatok kivonása) és belső felépítésére (behatárolt parlamenti pluralizmus, korlátozott magántulajdon és vállalkozás, a szocialista vívmányok megtartásával) vonatkozott, és ezt átadta az indiai nagykövetnek, miután több szervezet (Kisgazdapárt, Parasztszövetség, Nemzeti Parasztpárt, Nagy-Budapesti Munkástanács, Szociáldemokrata Párt) aláírta azt.

1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Göncz Árpád letartóztatása idején, 1957-ben a Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetben dolgozott irányító tervező agronómusként. Életfogytiglani börtönre ítélték a Bibó-per másodrendű vádlottjaként a fellebbezés lehetősége nélkül „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló kísérlet miatt”, ebből több mint hat évet töltött le. 1960 márciusában részt vett a váci éhségsztrájkban, majd 1963-ban szabadult amnesztiával.

1963-tól a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézetben, majd a Talajjavító Vállalatnál szakfordítóként, 1965-től műfordítóként és szabadfoglalkozású íróként dolgozott. A Magyar Írószövetség fordítói szakosztálya vezetőjének nevezték ki 1981-ben, mely tisztséget 1989-ig töltötte be. 1983-ban József Attila-díjat kapott.

1988-ben lett az Írók Szakszervezete elnöke, majd 1989 végén a Magyar Írószövetség elnöke. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapító tagja volt, majd közreműködött a Szabad Demokraták Szövetségének megalapításában, amelynek 1988-89-ben ügyvivője is volt. A rendszerváltás után megrendezett első választásokon, 1990 tavaszán a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) országgyűlési képviselőjévé választották a párt budapesti listáján.

Az új Országgyűlés elnökének választották meg, mely tisztséget 1990. május 2-től töltötte be. Eközben ellátta a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöki teendőit is. 1990. augusztus 3-án megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Ekkor országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995. június 19-én az országgyűlés a következő ciklusra is őt választotta meg köztársasági elnökké. Mandátuma 2000. augusztus 4-én járt le.